Út a nagymotor vizsgához - A forgalom

2025-10-17me

Miután sikerült a rutin madarat lehetett volna fogatni velem. Aztán persze elkezdett frusztrálni azonnal a következő nagy feladat, a forgalmi vezetés. Folyamatosan pörgettem magamban, hogyan is van ez, elképzelésem volt róla de nyílván fogalmam sem volt arról hogyan zajlik.

A forgalmi órák általában úgy mennek, hogy ketten vagytok, nem feltétlen egy kategóriában. Simán lehet hogy valaki A2-es motorral megy, más pedig A azaz nagy-motorral. Kb 30-40 perc egy kanyar, mivel ketten mentek két pozíció van, egy első és egy hátsó. Aki elől megy az a belső nyomvonalon, aki hátul az pedig a külső nyomvonalon megy. Féltávon csere, aki eddig elől menet az hátúl lesz, aki pedig hátul az elől. Ez egyébként vizsgán így van, annyi különséggel, hogy vizsgán nincs szünet, hanem a viszga ideje alatt kell egy szabályos előzés formájában megelőzni a hátsó motorosnak az elsőt.

Persze kapunk a kukásmellényt is, egy citrom, egy narancs, és a CB rádiót a fülünkbe. Egyirányú a kommunikáció, te nem tudsz beszélni, ha gondod van felteszed a kezedet.

Három féle út van, amin közlekedni fogsz, vagy legalább jó ha elvisznek:

  • közút, ahol kb 80-90 km/h sebességgel kell mennned, ha valaki előtted lassabban megy, nem kell megelőznöd, ilyenkor mehetsz lassabban
  • autópálya, autóut, ahol legalább 110 km/h -val kell csapatni, és a párhuzamos közelekedés szabályait lehet gyakorolni rajta frankón
  • város, ahol aztán szükség van a figyelemre, folyamatosan nézni a táblákat, figyelni a gyalogosokra, többi autósra motorosra

Persze ha van már B-s jogsid és aktívan vezetsz akkor azért a városi forgalom sokkal könnyebb. Ami fontos, nem szabad "rutinból" vezetni, ha ismered a helyet, akkor is nagyon figyelni kell a táblákat, és mivel motoron vagy és csak hátulról lát az oktató és később a vizsgabiztos, totális színházat kell játszanod. Nem a szemeddel nézel jobbra, balra hanem fordul a fejed. Gyorsan, de láthatóan.

A forgalmi vezetést végül sokkal kevesebb alkalalomból csináltam meg, nem vettem egyetlen plusz órát sem, illetve sikerült úgy összeegyeztetni a munkámmal hogy elég aktívan, sűrűn mentem, volt olyan hét amikor három nap is vezettem. Persze azért is kellett nyomni, mert lassan vége lesz a szezonnak, és hidegben, ködben kevésbé mókás a gyakorlás. A forgalmi vezetésnél azt éreztem hogy sokkal nagyobbat fejlődtem óráról órára, és végüli vizsga előtti alkalmakon már egészen magabizosan érezetem magamat. Az elején még néha a stressz miatt egy-egy stop táblánál lefulladtam, de a végén már nem volt ilyen. Két dologgal volt gondom, az egyik hogy a kanyaroka nem teljesen jó szögben mentem be, nagyon "szögletesen" kanyarodtam, emiatt veszélyesen közel mentem pl a felezővonalhoz, illetve volt 1-2 alkalom amikor egyszerűen elfelejtettem balra húzódni balra fordulás előtt.

Az oktatók nagyon jók voltak, az elején tényleg minden táblára felhívták a figyelmünket, nézzünk erre, nézzünk arra, majd ahogy teltek az órák fokozatosan egyre kevesebb helyen szóltak. Az utolsó órákon már tényleg szinte csak az útirányt mondták ezzel készülve a vizsgára. Vizgán végül nagy szerencsém volt, a biztos nem volt kötekedős, olyan útvonalon mentünk amit elég jól ismerek, ráadásul valami figyelmetlenség miatt a viszga 90% alatt én hátul mentem, és a végén kellett csak tényleg előznöm egyet. Kellett egy ívű megfordulást csinálnunk, végül ezt kétszer is, egyszer parkoltuk, autópálya talán ki is maradt, csak városon kívűl és városban vezettünk. Forgalom sem volt vészes, bár egy lámpa ketté szakította a csapatot, a társam még átmente a sárga alatt, én viszont nem akartam, mint később kiderült jó döntés volt. Ilyenkor nincs gond, aki elől marad vagy félreáll (kockázatosabb) vagy lassan halad, jobbra indexelve.

Utólag visszanézve már értem, hogy az egyes rutin gyakorlatok hol jelennek meg a forgalomban, bár sokkal jobb lett volna ha mondjuk az elején elmondják hogy:

  • a lassú haladás hasznos lesz amikor pl. lámpa felé mész és már piros, vagy egy kukás autó mögött szöttyögsz
  • a szűk jobbra fordulás pl hasznos amikor vissza akarsz fordulni az úton, vagy parkolás után a másik irányba akarsz elindulni

Nem maradt hátra más, mint a motorvadászat, eldönteni hogy akarok-e még idén motort venni, ha igen mennyiért, és honnan. Bár a motorokat szerintem kb a kresz óta nézem, a hahu parkolóban folyamatosan volt 20-30 motor, de főleg azért hogy lássam hogyan alakulnak az árak, milyen hamar és milyen áron mehetnek el az egyes típusok.


ui: a postot csak azután irtam meg, hogy végül meg lett a jogsim, de visszadátumoztam oda, ahol a konkrét vizsga sikerült.